top of page
unio-300x207.png
Nádorvárosi templom

Nádorváros II.

C06 Nádorváros II.

Nádorváros nyugati része a hagyományos, kertvárosi, családi házas övezet, amelyben megtalálható a századfordulós villanegyed és a hatvanas években és az újonnan épített sorházas beépítés is. A város egyik legdinamikusabban fejlődő, átalakuló és legnagyobb presztízsű negyedéről van szó. Nádorváros II. legnagyobb értéke a centrumhoz való közelsége, a közösségi élet helyszíne a kívül és belül is megújult Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Bevezetés az II. kötethez

Nádorváros fejlődésében a Limbeck telepen nyitott új utcák visszafordíthatatlan folyamatokat indítottak el. A Belvároshoz közel eső részeken a város beruházásában felépített emeletes bérházak modern lakásaihoz hasonló komfortfokozatú családi házas övezetet kellett létrehozni. A város vezetése a városi tulajdonban lévő telkeken kialakított házhelyekre képzelte el a tisztviselőtelepet, ahol az előírt magasföldszintes, modern házak már az új polgári trendeknek is megfeleltek. A városrész fejlődéséhez a kerület közössége, az itt szerveződött civil egyesület, a Nádorvárosi Keresztény Polgári Kör jelentősen hozzájárult. A polgári kör figyelme kiterjedt az oktatásra, a szociális gondokkal küszködők támogatására. Az egyesületben minden felvetést megbeszéltek, megvizsgálták annak jogosságát, a megoldási javaslathoz felmérték a város viszonyait, és csak a város lehetőségeinek számbavétele után kérték a hivatalok segítségét.

Nádorvárosi Jézus emlékmű

Ízelítő programjainkból

  • 2021.10.17. „Zeng a tér”
    „Zeng a tér” szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi program Bezerédj-kastély park, játszótér 2021. október 17. Győr városi rangra lépésének 750 éves évfordulójához kapcsolódóan a „Zeng a tér” című utcaszínházi előadás Győr 750 éves történetéről, valamint a városban élt, átutazott, híres, ismert és kevésbé ismert személyeiről szólt. Méltó visszatekintés és játékos tanulás kicsiknek - nagyoknak egyaránt. A társulat tagjai egymást váltották a produkció alatt, korabeli öltözetekben, korabeli karaktereket megszemélyesítve. A késői középkortól az 1956-os forradalom és szabadságharcig mutattak be epizódokat Győr életéből, aktívan bevonva a történésekbe a nézőközönséget. A több, mint egy órás program közös énekléssel zárult: „Erdő mellett nem jó lakni, mert sok fát kell hasogatni”. A történelmi személyiségeket, azaz a darab főszereplőit közös molinón jelenítették meg a háttérben. A verkli hangja, az operett részletek tökéletes megszólaltatása, a komikus elemek széles skálája és a drámai végkifejlet tette egyedivé a produktumot. Időszerűsége vitathatatlan, formai világa egyedi, így mindenkinek szólt a Zeng a tér. Emlékezni, tisztelegni a múlt előtt, egy kicsit tükröt tartani, némi humorral, valós és fiktív történetekkel „mindig nagy lehetőség, ugyanakkor hatalmas felelősség is.” A győriek pedig részesei lehettek ennek a történelmi időutazásnak. Minden bizonnyal ennek kohéziós és közösségformáló ereje később fog visszaköszönni, mikor is városunkban az ilyen események és élmények hatására elmélyül az összetartozás igénye embertársainkban.
  • 2022.03.29. NEMZETISÉGI KULTÚRÁK MEGISMERÉSE
    „NEMZETISÉGI KULTÚRÁK MEGISMERÉSE" Horgas utcai Idősek Klubja 2022. március 29. A győri német közösséget bemutató történetek és a zenés bemutatók váltották egymást. Ferenczi Tamás részletesen bemutatta a győri németek történetét, kultúráját. Előadásában ismertette az önkormányzat munkáját, színes és szerteágazó közösségi és kulturális tevékenységeit. A történetek végét beszélgetések követték, amelyekből kiderült, hogy a nyugdíjas közösség tagjai miképpen emlékeznek a sváb hagyományokra, a város fejlődését elősegítő tevékenységükre. A klarinéton előadott sváb nóták vidámságot hoztak az idősek körébe, közülük többen dalolással kapcsolódtak be.
  • 2022.04.12. A vers: játék – rendhagyó irodalmi óra beszélgetéssel Szabó T. Anna és Dés András közreműködésével
    „A vers: játék – rendhagyó irodalmi óra beszélgetéssel Szabó T. Anna és Dés András közreműködésével” Ménfőcsanaki Művelődési Ház 2022. április 12. A foglalkozás és közösségfejlesztő programra a ménfőcsanaki Bezerédy-kastély pincehelyiségében – közösségi előadótermében – került sor. A közönség többsége alsó tagozatos életkorú kisdiák volt, a műsor tematikáját ennek megfelelően állítottuk össze. Költőként beszéltem a közönségnek a magyar nyelvben rejtőző játékosság lehetőségéről, felidéztem a nagy költőelődöt, Weöres Sándort, akinek a sorait a hallgatóság is jól ismerte; az ismert verssorokat együtt mondták velem. Majd saját verssoraim felhasználásával a közönséget is bevontam a játékba, ezek között a játékok között voltak a vers ritmusára, a rímekre és a versek hangulatára kitalált játékok is. Dés András ütőhangszeres jazz-zenész pedig megmutatta az egyszerű ritmushangszerek sokoldalúságát, a versek hangulatához illeszkedő zenei betéteket improvizált, illetve a költő felolvasásait különböző ritmusokkal kísérte. A ritmikai játékokba a közönséget is bevonta. Az előadásra többféle ritmushangszert is hozott: különböző méretű és karakterű keretes dobokat, csörgődabot és cajont, de megszólalt a műsorban a kanna is, sőt, azt is megmutatta a közönségnek, hogy a saját testünk is ritmushangszer és a tenyér, a taps milyen sokféle hangszínvariációkat hozhat létre. A program során a hallgatóság aktív volt, menet közben is szívesen tettek fel kérdéseket, és a műsor végén is élénk beszélgetés alakult ki a művészek és a közönség között.
  • 2022.05.06. Masni és Pocó – Zenés, interaktív gyermekkoncert Mihályi Rékával
    MASNI ÉS POCÓ ZENÉS, INTERAKTÍV GYERMEKKONCERT MIHÁLYI RÉKÁVAL Bezerédj kastély 2022. május 06. A helyszín tökéletes lehetőséget biztosított arra, hogy a Masni és Pocó bábjátékunkkal összekötött gyerekkoncert összes interaktív elemét megvalósítsuk. A gyerekek az első perctől kezdve becsatlakoztak a zenei játékba a bábosok segítségével, így közösen tudott épülni a műsor, a közönség szerves részét képezte az előadásnak. Sikerült több ízben a szülőket is megszólítani. A gyereket az éneklésen kívül az egyszerű tánckoreográfiákba is sikerült bevonni, sőt maguk is találtak ki új mozdulatokat, melyeket a bábművészek is utánoztak.
  • 2022.05.12. „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB”: Magyar Passió – közönségtalálkozóval
    „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB” Magyar Passió – közönségtalálkozóval Ménfőcsanaki Művelődési Ház (Bezerédj-kastély) 2022. május 12. A filmvetítés egy rövid bevezetővel – tájékoztatóval kezdődött, amelyben a nézők információkat kaphattak a film létrejöttéről, érdekességeket hallhattak a filmmel kapcsolatban. A közös filmnézés lehetőséget teremtett egy közös élmény megélésére. A filmek kapcsán rengeteg gondolat, érzés született meg a nézőkben, amit a program befejezése után örömmel osztották meg egymással. Így spontán beszélgetések alakultak ki a nézők között. Az est fényét a meghívott vendég (ezzel az alkalommal) Eperjes Károly színész is emelte, aki közvetlen stílusával rögtön megnyerte a helyi lakosokat, így ők bátran tehették fel kérdéseiket a filmmel kapcsolatban. A színész mesélt a film készítés körülményeiről és kis történeteket osztott meg a filmben szereplő színészekről is. Továbbá szó esett a filmgyártás mai nehéz helyzetéről is. Az est kellemes hangulatban telt, a résztvevők sok élménnyel távoztak. A rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatta.
  • 2022.05.25. Feldaraboljuk a végtelent – Gryllus Dániel és Lackfi János zenés irodalmi műsora
    Feldaraboljuk a végtelent Gryllus Dániel és Lackfi János zenés irodalmi műsora Ménfőcsanaki Művelődési Ház 2022. május 25. A zenés irodalmi előadásra és közösségfejlesztő programra a Ménfőcsanaki Művelődési Ház közösségi termében került sor, igen nagy, teltházas látogatottság mellett. A közönség többsége felnőtt korú érdeklődő volt, közöttük a nyugdíjas generáció és a középkorú, illetve 20-30-as fiatal felnőtt réteg tagjai is megjelentek. Több tizenéves is érdeklődött a program iránt. A műsor tematikáját úgy állítottuk össze, hogy minden korosztály megtalálhatta a neki szóló dalokat és verseket. A médiából és a közösségi oldalakról is jól ismert Lackfi János kortárs költészetünk kiemelkedő alakja, aki törekeszik arra, hogy verseinek témáját mindennapjainkból válassza, nyelvhasználata is friss, fiatalos, verseiben rengeteg humor nyilvánul meg. Ezért is igen népszerű a fiatalok körében. Ez a műsor során kapott tetszésnyilvánításokban is megmutatkozott. Lackfi János énekelt versei mellett a Kaláka együttes több, mint 60 éves repertoárjából is felcsendültek dallamok. Nem egy tagja a közönségnek a Kaláka együttes dalain nőtt fel, jól ismerte a televízióból a Magyar népmesék sorozat vagy a Mesék Mátyás királyról c. razlfimsorozat zenéjét. A koncert során régi Kaláka-dalok és újabb szerzemények egyaránt elhangzottak, többek között Weöres Sándor, Kányádi Sándor, József Attila, Tamkó Sirató Károly, Kiss Anna, Szergej Jeszenyin, Kosztolányi Dezső tollából. Beszéltünk a közönségnek a Művészetek Völgyének Kaláka versudvar és versimpró programjairól is, de szóba kerültek legújabb munkáink, lemezeink és jövőbeli terveink is. A program során a hallgatóság aktív volt, menet közben is szívesen tettek fel kérdéseket, és a műsor végén is élénk beszélgetés alakult ki a művészetek és a közönség között.
  • 2022.05.30. „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB”: Szent Ignác útja – Camino Ignaciano
    „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB” Szent Ignác útja – Camino Ignaciano Ménfőcsanaki Művelődési Ház (Bezerédj-kastély) 2022. május 30. A filmvetítés egy rövid bevezetővel – tájékoztatóval kezdődött, amelyben a nézők információkat kaphattak a film létrejöttéről, érdekességeket hallhattak a filmmel kapcsolatban. A közös filmnézés lehetőséget teremtett egy közös élmény megélésére. A filmek kapcsán rengeteg gondolat, érzés született meg a nézőben, amit a program befejezése után szerettek volna másokkal is megosztani. Így spontán beszélgetések alakultak ki a nézők között. Sokakban felvetődött egy zarándokút gondolata és, aki már volt hasonló zarándoklaton elmesélte az élményeit. A filmet összehasonlították a rendező Tolvaly Ferenc egy korábbi alkotásával az El Camino-ról készült filmmel. Hosszú diskurzus alakult ki a hitről, elmélyülésről és a válaszok megtalálásáról. A rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatta.
  • 2022.06.10. A szomjas troll és egyéb furcsaságok – Varró Dániel, Molnár György és Elek Ányos zenés irodalmi műsora
    A szomjas troll és egyéb furcsaságok Varró Dániel, Molnár György és Elek Ányos zenés irodalmi műsora Ménfőcsanaki Művelődési Ház Bezerédj-kastély 2022. június 10. A program az általános iskola felső tagozatos diákjainak részvételével zajlott a művelődési ház közösségi termében. A műsoron a 6. és 7. osztályos tanulók vettek részt. A műsor kezdetétől oldott légkör alakult ki; az interaktivitás megteremtése már az első percekben elkezdődött: Elek Ányos a pódiumot otthagyva a gyerekek közé ment, kézfogással üdvözölte őket - ez már a kezdetkor feloldást jelentett a gyerekek számára, akiket az előadók a műsor kezdetétől fogva bevontak az előadásba. Varró Dániel költő saját szülői tapasztalatait is elmesélve olvasott fel a verseiből - ezek a versek a mindennapok pillanatait érintették - nyelvtörők, ritmusjátékok, vicces asszociációk. Ezekbe a játékokba a gyerekeket is bevonták: mondókákat mondtak együtt, a gyerekek sorvégeket, rímeket egészítettek ki, találós kérdésekre válaszoltak. Molnár György megzenésített Varró Dani-verseket adott elő, és nemcsak a színpadről énekelt, hanem elvegyült a közönség soraiban, a diákok együtt énekeltek, tapsoltak vele. Mindezek hatására a gyerekek egyre jobban feloldódtak, s a műsor végére székeikről felállva, a színpad előtt közös éneklés és tánc alakult ki.
  • 2022.06.21. SZABADTÉRI, KÖZÖSSÉGI MOZI – KINCSEM
    SZABADTÉRI, KÖZÖSSÉGI MOZI KINCSEM Bezerédj Kastély udvara 2022. június 21. A program célja a városrészek közötti együttműködés, az egyes városrészekben lakó különböző generációk közötti kohézió erősítése, barátságok kialakulásának elősegítése, a Covid járvány utáni kikapcsolódás lehetőségének megteremtése. A cél a kultúra modern elemekkel történő bemutatásához kapcsolódik. Sajnos a mai világban a hagyományos kultúrának általában nincs helye a fiatalok életében. Érdeklődésük általában a zenére, az internetre, pl. Facebookra, stb. egyéb oldalakra összpontosul. A fiatalság figyelmének megragadása végett a projekt olyan filmekkel is készül, amelyek növelik e korosztály – a jövő nemzedékének kulturális tudatosságát. További cél a klasszikus magyar és kortárs filmek bemutatása költséghatékonyan. Hiszen a rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatja.
  • 2022.06.11. Ménfőcsanaki Közösségek Napja - interaktív, zenés közösségi program
    Ménfőcsanaki Közösségek Napja - interaktív, zenés közösségi program Ménfőcsanaki Művelődési Ház, Bezerédj-kastély udvara 2022. június 11. „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretén belül a zenés, közösségi programnak a Bezerédj-kastély udvara adott helyet 2022. június 11-én délelőtt 11:00-től 12:30-ig. Jász András előadóművész szaxofonjátékával, közismert slágerek előadásával odavonzotta a közönséget. A közönség többsége felnőtt, illetve nyugdíjas korú volt, de a felnőttek mellett a gyerekek is aktívan közreműködtek, tehát minden korosztály képviseltette magát. A produkcióban elhangzottak a közismert slágerek mellett az előadóművész saját szerzeményei is. Olyan ismert jazz, funk és jazz-funk zenei műfajú dalokat játszott, amelyek megfelelőek voltak arra, hogy együtt szórakozhasson a célterület közönsége. A vállalkozó által nyújtott zenei és közösségi élmény, a közös tánc lehetőségének biztosításával, erősítette a résztvevők összetartozásának érzését. Zárásként a gyermekek „társfellépőként” tették még teljesebbé a koncertet: füttyszóval kísérték a művészt.
  • 2022.06.11. Ménfőcsanaki Közösségek Napja - interaktív, gyermekeknek szóló, zenés közösségi program
    Ménfőcsanaki Közösségek Napja - interaktív, gyermekeknek szóló, zenés közösségi program Ménfőcsanaki Művelődési Ház, Bezerédj-kastély udvara 2022. június 11. „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretén belül a zenés, közösségi gyerekprogramnak a Bezerédj-kastély udvara adott helyet 2022. június 11-én délelőtt 9:40-től 10:30-ig. A két fős zenekar énekesnője Farkas Ildikó a koncert kezdetekor invitálta a gyermekeket a színpad elé. A kedves, csalogató szavak és a gyerekek lelki világához közel álló dalok egyre több gyermeket és szülőt vonzottak a nézőtérre. Az előadás teljes mértékben interaktív volt: az énekesnő a résztvevők közé vegyülve aktívan bevonta a gyermekközönséget. A közös éneklés és táncolás kiegészítette és egyben teljessé tette a produkciót. A zene és a mozgás az önfeledt szórakozás mellett közelebb hozta egymáshoz a helyi közösség lakóit. A zenei produkciót az együttes a gyermekekkel karöltve közös meghajlással zárta. A közönség nagy tetszéssel fogadta és hatalmas tapssal köszönte meg a két zenész koncertjét.
  • 2022.07.06. Játsszunk pantomimet!
    Szabadtéri, interaktív mozgásművészeti előadás Előadják: Dvorák Gábor és Patka Heléna Bezerédj-kastély park, játszótér 2022. július 06. A művészek az előadás megkezdése előtt a téren kezdték el a "pantomimes smink" elkészítését. Dvorák Gábor pantomimművész köszöntötte azt egybegyűlteket, majd a gyermekközönség kérésére röviden elmondta a pantomimművészet lényegét, és biztatta őket a játékban való részvételre. A program több rövidebb történetből állt össze: a vidám jelenetekben együtt kacaghattunk az epizódok szereplőin. Az emberi butaság karikírozásával "görbe tükörben" láthattuk mindennapjaink fájdalmait, örömeit, emberi gyarlóságainkat. A jelenetekhez a művészek a közönség soraiból kértek fel egy-egy gyerek vagy felnőtt szereplőt. Voltak horgászok, Tell Vilmos segítői, úszni tanultak, megtapasztalták az interaktív előadás örömeit.
  • 2022.07.19. SZABADTÉRI, KÖZÖSSÉGI MOZI – CSILLAG SZÜLETIK
    SZABADTÉRI, KÖZÖSSÉGI MOZI CSILLAG SZÜLETIK Bezerédj Kastély udvara 2022. július 19. A program célja a városrészek közötti együttműködés, az egyes városrészekben lakó különböző generációk közötti kohézió erősítése, barátságok kialakulásának elősegítése, a Covid járvány utáni kikapcsolódás lehetőségének megteremtése. A cél a kultúra modern elemekkel történő bemutatásához kapcsolódik. Sajnos a mai világban a hagyományos kultúrának általában nincs helye a fiatalok életében. Érdeklődésük általában a zenére, az internetre, pl. Facebookra, stb. egyéb oldalakra összpontosul. A fiatalság figyelmének megragadása végett a projekt olyan filmekkel is készül, amelyek növelik e korosztály – a jövő nemzedékének kulturális tudatosságát. További cél a klasszikus magyar és kortárs filmek bemutatása költséghatékonyan. Hiszen a rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatja.
  • 2022.08.16. SZABADTÉRI, KÖZÖSSÉGI MOZI – ÜVEGTIGRIS
    SZABADTÉRI, KÖZÖSSÉGI MOZI ÜVEGTIGRIS Bezerédj Kastély udvara 2022. augusztus 16. A program célja a városrészek közötti együttműködés, az egyes városrészekben lakó különböző generációk közötti kohézió erősítése, barátságok kialakulásának elősegítése, a Covid járvány utáni kikapcsolódás lehetőségének megteremtése. A cél a kultúra modern elemekkel történő bemutatásához kapcsolódik. Sajnos a mai világban a hagyományos kultúrának általában nincs helye a fiatalok életében. Érdeklődésük általában a zenére, az internetre, pl. Facebookra, stb. egyéb oldalakra összpontosul. A fiatalság figyelmének megragadása végett a projekt olyan filmekkel is készül, amelyek növelik e korosztály – a jövő nemzedékének kulturális tudatosságát. További cél a klasszikus magyar és kortárs filmek bemutatása költséghatékonyan. Hiszen a rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatja.
  • 2022.09.14. „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB”: KOPASZKUTYA– KÖZÖSSÉGI AKCIÓ
    „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB” KOPASZKUTYA– KÖZÖSSÉGI AKCIÓ Ménfőcsanaki Művelődési Ház (Bezerédj-kastély) 2022. szeptember 14. A filmvetítés egy rövid bevezetővel – tájékoztatóval kezdődött, amelyben a nézők információkat kaphattak a film létrejöttéről, érdekességeket hallhattak a filmmel kapcsolatban. A közös filmnézés lehetőséget teremtett egy közös élmény megélésére. A filmek kapcsán rengeteg gondolat, érzés született meg a nézőben, amit a program befejezése után örömmel osztották meg egymással. Így spontán beszélgetések alakultak ki a nézők között. A helyi lakosok feltehették az esemény után kérdéseiket a filmmel kapcsolatban. A szervező mesélt a film készítés körülményeiről és kis történeteket osztott meg a filmben szereplő színészekről is. Az est kellemes hangulatban telt, a résztvevők sok élménnyel távoztak. A rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatta.
  • 2022.09.25. GyirMóka
    GyirMóka – Családi Nap Gyirmóton a Győri Szabó József Művelődési Házban 2022. szeptember 25. Ménfőcsanak, Gyirmót célterületén megvalósult akció célja elsősorban az volt, hogy a városrész lakói összegyűljenek és az interaktív, zenés közösségi programnak köszönhetően jobban megismerjék egymást. Az együttes táncolás és éneklés eszközein keresztül erősítette a városrészi lakosság kohézióját.
  • 2022.09.30. MUZSIKÁLÓ IRODALOM: Volt egy fakatona – A KALÁKA együttes családi műsora
    MUZSIKÁLÓ IRODALOM Volt egy fakatona – A KALÁKA együttes családi műsora Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvara 2022. szeptember 30. A Kaláka együttes családi műsorára a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély Művelődési Ház rendezvénytermében került sor. A közönség tagjait nagyszülők, szülők és gyermekek népes tábora alkotta. Az együttes jelenlévő tagjaival a régi és mai, magyar (közöttük számos határainkon túl élő) és más nemzetiségű költők megzenésített verseiből, valamit saját gyerekdalokból adtunk elő. A közönség gyermek tagjai nemcsak hallgatói, hanem aktív részvevői is voltak a műsornak. A közönséget játékos kérdésekkel, a hangszerek megszólaltatásával, rövid történetekkel motiváltuk a dalok együttes előadására. A gyerekközönség legkisebb tagjai tánccal fejezték ki a zenés élményből fakadó örömüket. A műsor során elhangzott megzenésített versek között szerepeltek olyan népszerű gyerekdalok, mint a Három székláb, az Iciri-piciri vagy a Tengerecki Pál. A jelenlévő felnőtt lakosság örömteli nosztalgiával fogadta gyermekkoruk kedvenc dalait. A műsor végén szívesen tettek fel kérdéseket a gyerekek zenei neveltetésével kapcsolatban, valamint szóba kerültek a legújabb munkáink és a jövőbeli terveink is.
  • 2022.10.01. Szüret
    2022. október 01. Őszi szüret Október 1-én Őszi Szüreti Mulatságot rendeztünk a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély udvarán. A délután 15 órakor kezdődő eseményre felnőtteket és gyerekeket egyaránt vártunk különféle programokkal: elsőként Fazekas Mihály történetét tekinthette meg a közönség a Bab Társulat szórakoztató, interaktív óriásbábos előadásában, “Ludas a Matyi!” címmel. Ezután a Ménfőcsanaki Kertbarátok Köre tartott bemutatót a szőlőfeldolgozáskor használatos eszközökből, illetve ízletes must-kóstolásra is lehetőség volt. A bemutatót követően a Marcal Néptáncegyüttes volt soron, akik Németh Dénes zenekarának kíséretével csodaszép népi táncokat adtak elő a színpadon. Az este utolsó programeleme a Magyar Operett Társulat műsora volt, mely során 3 előadóművész örökzöld operett slágerekkel szórakoztatta a népes közönséget.
  • 2022.10.07. Ketten és külön – rendhagyó irodalmi óra beszélgetéssel SZABÓ T. ANNA ÉS DRAGOMÁN GYÖRGY irodalmi párbeszéde
    Ketten és külön – rendhagyó irodalmi óra beszélgetéssel SZABÓ T. ANNA ÉS DRAGOMÁN GYÖRGY irodalmi párbeszéde Bezerédj-kastély Művelődési Ház 2022. október 07. Az előadásra és közösségfejlesztő programra a Bezerédj-kastély Művelődési Házban került sor. A közönség általános iskolás korúgyermekekből állt. A műsor tematikáját ennek megfelelően állítottuk össze. Aktualitását megjelent versesköteteink, közös élményeink adták. Költőként meséltünk a gyermekeknek a fiatalként Erdélyben ért hatásokról, majd az első versköteteink idejében megélt élményekről. Felidéztük, hogy miként lettünk költők, mit találunk példaértékűnek egymás munkáiban, mi inspirált bennünket, közös élményeinket, érzéseinket. Majd egymás verssorainak felhasználásával őket is bevontuk egy kis játékba, amelyet jó szívvel fogadtak. Rengeteg emlék, szomorú és vicces történet került elő, amit megoszthattunk a gyermekekkel, akik jó szívvel, érdeklődéssel hallgattak minket. Beszéltünk a belső tűzről, elmeséltük, hogy egyszerre vagyunk segítői és kritikusai is egymásnak. Hogy mennyire máshogy állunk az íráshoz, más ritmusban alkotunk. Ez egy kis bepillantást engedett magánéletünkbe, alkotó munkákba, belénk. A program során a tanulók aktívak volt, menet közben is szívesen tettek fel kérdéseket, és a műsor végén is élénk beszélgetés alakult ki a művészek és a közönség között.
  • 2022.10.11. „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB”: Örök tél - közönségtalálkozóval
    „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB” Örök tél - közönségtalálkozóval Bezerédj-kastély Művelődési Ház 2022. október 11. A filmvetítés egy rövid bevezetővel – tájékoztatóval kezdődött, amelyben a nézők információkat kaphattak a film létrejöttéről, érdekességeket hallhattak a filmmel kapcsolatban. A közös filmnézés lehetőséget teremtett egy közös élmény megélésére. A filmek kapcsán rengeteg gondolat, érzés született meg a nézőben, amit a program befejezése után örömmel osztották meg egymással. Így spontán beszélgetések alakultak ki a nézők között. A helyi lakosok feltehették az esemény után kérdéseiket a filmmel kapcsolatban. A filmkészítők meséltek a film készítés körülményeiről és kis történeteket osztottak meg a filmben szereplő színészekről is. Az est kellemes hangulatban telt, a résztvevők sok élménnyel távoztak. A rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatta.
  • 2022.11.14. „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB”: ERDÉLY-ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT
    „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB” ERDÉLY-ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT Bezerédj-kastély Művelődési Ház 2022. november 14. A filmvetítés egy rövid bevezetővel – tájékoztatóval kezdődött, amelyben a nézők információkat kaphattak a film létrejöttéről, érdekességeket hallhattak a filmmel kapcsolatban. A közös filmnézés lehetőséget teremtett egy közös élmény megélésére. A filmek kapcsán rengeteg gondolat, érzés született meg a nézőben, amit a program befejezése után örömmel osztották meg egymással. Így spontán beszélgetések alakultak ki a nézők között. A helyi lakosok feltehették az esemény után kérdéseiket a filmmel kapcsolatban a szervezőnek. Az est kellemes hangulatban telt, a résztvevők sok élménnyel távoztak. A rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatta.
  • 2022.12.12. „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB”: BEREMÉNYI KALAPJA
    „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB” BEREMÉNYI KALAPJA Bezerédj-kastély Művelődési Ház 2022. december 12. A filmvetítés egy rövid bevezetővel – tájékoztatóval kezdődött, amelyben a nézők információkat kaphattak a film létrejöttéről, érdekességeket hallhattak a filmmel kapcsolatban. A közös filmnézés lehetőséget teremtett egy közös élmény megélésére. A filmek kapcsán rengeteg gondolat, érzés született meg a nézőben, amit a program befejezése után örömmel osztották meg egymással. Így spontán beszélgetések alakultak ki a nézők között. A helyi lakosok feltehették az esemény után kérdéseiket a filmmel kapcsolatban a szervezőnek. Az est kellemes hangulatban telt, a résztvevők sok élménnyel távoztak. A rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatta.
  • 2023.01.13. SZÍNEK ÉS SZAVAK
    Könyv- és festménybemutató Ligetvári Anita: Fogantatásra hangolva c. könyv bemutatója és Fodor Tímea festménykiállítása a Bezerédj-kastély Művelődési Házban 2023. január 13. (péntek) Ménfőcsanak, Gyirmót célterületén megvalósult akció célja elsősorban az volt, hogy a városrész lakói összegyűljenek és a könyvbemutatóval egybekötött festménykiállítás közösségi programnak köszönhetően jobban megismerjék egymást. Az együttes beszélgetés és a közös vizuális élmény befogadás eszközein keresztül erősítette a városrészi lakosság kohézióját. Ligetvári Anita terapeuta mutatta be Fogantatásra hangolva c. könyvét, amit Fodor Tímea festménykiállításának megnyitója követett. A két esemény szorosan kapcsolódott egymáshoz, melynek történetét az előadók egymást kiegészítve ismertették a közönséggel. Ezután a festmények megtekintésére került a sor. Ezt követően az érdeklődők kérdéseket tettek fel az előadóknak.
  • 2023.01.11. „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB”: CZIBOR A, RONGYLÁBÚ-KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓVAL
    „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB” CZIBOR A, RONGYLÁBÚ-KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓVAL Bezerédj-kastély Művelődési Ház 2023. január 11. A filmvetítés egy rövid bevezetővel – tájékoztatóval kezdődött, amelyben a nézők információkat kaphattak a film létrejöttéről, érdekességeket hallhattak a filmmel kapcsolatban. A közös filmnézés lehetőséget teremtett egy közös élmény megélésére. A filmek kapcsán rengeteg gondolat, érzés született meg a nézőben, amit a program befejezése után örömmel osztották meg egymással. Így spontán beszélgetések alakultak ki a nézők között. A helyi lakosok feltehették az esemény után kérdéseiket a filmmel kapcsolatban a szervezőnek és az alkotókat. A film után a résztvevők önfeledt beszélgetésbe kezdtek. A film témája közös témát szolgáltatott. Az est kellemes hangulatban telt, a résztvevők sok élménnyel távoztak. A rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatta.
  • 2023.02.13. „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB”: TÖLGY - AZ ERDŐ SZÍVE
    „VETÍTŐ – KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ FILMES KLUB” TÖLGY - AZ ERDŐ SZÍVE Bezerédj-kastély Művelődési Ház 2023. február 13. A filmvetítés egy rövid bevezetővel – tájékoztatóval kezdődött, amelyben a nézők információkat kaphattak a film létrejöttéről, érdekességeket hallhattak a filmmel kapcsolatban. A közös filmnézés lehetőséget teremtett egy közös élmény megélésére. A filmek kapcsán rengeteg gondolat, érzés született meg a nézőben, amit a program befejezése után örömmel osztották meg egymással. Így spontán beszélgetések alakultak ki a nézők között. A helyi lakosok feltehették az esemény után kérdéseiket a filmmel kapcsolatban. Az est kellemes hangulatban telt, a résztvevők sok élménnyel távoztak. A rendezvényt mindenki belépődíj nélkül látogathatta.
  • 2023.02.16. Filmtörténeti kalandozás a filmzene szárnyán
    Filmtörténeti kalandozás a filmzene szárnyán Bezerédj-kastély Művelődési Ház 2023. február 16. A ménfőcsanaki nyugdíjasok körében a filmtörténetet bemutató zenés előadás ismertette a mozgófilm történetének kialakulását, megjelenését a közösségek életében és azokra gyakorolt hatását. Az előadó Ferenczi Tamás, a győri német önkormányzat elnöke, aki gyártásvezetőként szerzett tapasztalatot a filmszakma területén. A kiemelt filmek történetét egy-egy filmzene kísérte, amelyet klarinéton Drapán László zenész adott elő. A célterület megjelent lakói a közös élmény, a bemutatkozás, az előadást színesítő zenei élmény és a hozzászólások eredményeként jobban megismerték egymást, ezzel erősítve a helyi közösségi életet.
  • 2023.03.23-05.09. Közösségi tervezés
    Közösségi tervezés – 1. ALKALOM – Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola 2023. március 23. Tátrai Ádám Gábor, okleveles építészmérnök, ellátogatott 2023. március 23-án a Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskolába, ahol megismertette a 7.d osztályos fiúkkal a közösségi tervezési tevékenységet. A ménfőcsanaki fiúk megismerkedtek az épített környezettel és annak fontosságával, valamint a demokratikus tervezési metódus módszertanával. Az elmélet átadása után lehetőséget kaptak a véleményük kifejezésére az épített környezettel kapcsolatban. Számos magyar és nemzetközi kortárs köztéri utcabútor és építmény fényképének a bemutatásával lehetőség nyílt arra, hogy a csoport átbeszélje a közösségi helyszínek funkcióit. A fényképek segítségével könnyedén felfedezhették a közösségi terek lehetőségeit, és így képet alkothattak arról, hogyan használnák a nekik tetsző építményeket a saját célterületükön. – 2. ALKALOM – Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola 2023. március 27. Beiermeiszter-Nagy Fanni, okleveles építészmérnök, 2023. március 27-én a Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola 7.d osztályos lányait vonta be a közösségi tervezési tevékenységbe. A közösség tagjai szintén kifejthették véleményüket a közösségi helyszínek funkcióiról, a magyar és nemzetközi kortárs köztéri utcabútorok és építmények fényképeinek segítségével. Az átbeszélést követően a csoport közösen megtárgyalta, hogy a célterületükön belül melyek azok a helyszínek, amelyek ideálisak lennének közösségi helyszínnek. A választásuk két lehetséges színtérre esett, egyrészt az iskolájuk területére, másrészt a Bezerédj-kastély parkos, ligetes térségére. A közös munka és tervezés eredményeként erősödött a résztvevők közössége. Az együttműködés során felszínre kerültek a közösség igényei és értékei, lehetőséget adva a diákoknak arra, hogy beleszóljanak a saját életüket érintő kérdésekbe és érvényesítsék az érdekeiket. – 3. ALKALOM – Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola 2023. április 10. Beiermeiszter-Nagy Fanni és Tátrai Ádám Gábor, okleveles építészmérnökök, 2023. április 10-én ellátogattak a Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskolába, ahol a korábbi két alkalmon részt vevők megismerhették egymás véleményét, továbbá pontosították az építmény tervezett funkcióját, és végül közösen határoztak az építmény helyszínéről. A választott helyszín az általános iskola mellett elhelyezkedő Bezerédj-kastélypark lett. A diákok közös tervezéssel, beszélgetéssel és véleménynyilvánítással mélyebb megértést nyertek egymásról, amelynek köszönhetően erősödött a közösségük. – 4. ALKALOM – Bezerédj-kastély park, játszótér 2023. május 09. Beiermeiszter-Nagy Fanni, Németh Dávid és Tátrai Ádám Gábor, okleveles építészmérnökök, 2023. május 9-én, a tevékenység záró eseményeként, ellátogattak a ménfőcsanaki fiatalokhoz. A foglalkozás ezúttal a Bezerédj-kastélyparkban, játszótéren zajlott. A diákok 4-5 fős csoportokban dolgoztak, ahol közösen építhették meg a saját elképzelésük szerinti térbútort. Ehhez a vállalkozók apró fa gerendákat biztosítottak. A kész maketteket a csapatok később bemutatták kortársaiknak, és megosztották gondolataikat a tervezési folyamatról, az építmény használatáról és a parkon belüli lehetséges elhelyezési helyszínekről. A csapatmunka, a kreatív gondolkodás és az építés még inkább összekovácsolta a közösséget, elősegítette az együttműködést és erősítette a helyi identitásukat.
  • 2023.06.05. Városrészi monográfia "Ménfőcsanak és Gyirmót városrész közösségei" című könyv bemutatója
    VÁROSRÉSZI MONOGRÁFIA "MÉNFŐCSANAK ÉS GYIRMÓT VÁROSRÉSZ KÖZÖSSÉGEI" CÍMŰ KÖNYV BEMUTATÓJA Bezerédj-kastély Művelődési Ház 2023. június 05. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér 11 kötetből álló várostörténeti monográfiát jelentetett meg. A kötetek az egyes városrészek történetét az aktuális és időben változó közösségeken keresztül mutatják be olyan módon, hogy mind az ott élőknek, mind pedig a település iránt érdeklődőknek élmény legyen olvasni. 2023. június 5-én a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély Művelődési Házban találkozhattak az érdeklődők Bősze Leventével és dr. Laczkovits-Takács Tímeával a kötet szerkesztőivel, akikkel dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgató beszélgetett. A könyvbemutató során kiderült, hogy a szerzők helyi születésűek. A falu közösségi életének története példaértékű, amelynek méltó áttekintése a megjelent könyv. A szerzők elmondták, hogy nagy részben Győr Megyei Jogú Város Levéltárának anyagára, illetve annak Műszaki Levéltári irataira támaszkodott, de a Győrben kiadott korabeli újságokban kikutatott cikkek adták munkájának vázát. Sok helybélit is felkerestek, hogy a lakók a saját történeteikkel is találkozhassanak a kötetben Sok olyan információt is hallhattunk, ami a kötetbe sajnos már nem fért bele. A rendezvény sikeressége bizonyította, hogy a helyismereti köteteknek és a győri történeteknek van helyük a mai rohanó világba. Az emberek szeretnek történeteket, tapasztalatokat megosztani egymással, beszélgetni a rég múlt dolgairól így hagyományozva egymásra saját történelmük egy kis részét. Aki élt a lehetőséggel felmérhette a tudását a városrészhez kapcsolódó kvízzel, és jutalmul egy kötetet vihetett haza.
Nádorvárosi Lengyel- Magyar batátság emlékmű

1. A Tisztviselőtelep kiépülése

A városrendezés gondjai az 1930-as évek végére megsokasodtak. A bürokrácia hosszadalmas útvesztői, a nagy számban egymás után nyíló utcák kapcsán keletkező garanciális hibák halmaza nehézkessé tették mind a pótlólagos kivitelezési munkákat, mind az ügyintézéseket. A kisajátítások, a város pénztelensége által okozott nehézségek, lassították a fejlesztéseket és sok konfliktushoz vezettek. A látleletet a helyi lap a következőképpen fogalmazta meg:

„tudván, egyre jobban sürgetik az utcák nyitását, ne feledjék, hogy az utcanyitás mindig nagy terhet hárít a telektulajdonosokra. Viszont az épületekkel ritkán tarkított, földszintes házakkal alig beépített utcanyitások a városra rónak új és nyomós terheket, mert a burkolatok, a vízvezeték, a gáz, a csatorna, a villamos berendezésék, a fásítás nemcsak az utca menti telek tulajdonosokat, hanem a várost, mint közületet is erősen érintik. Kérdés, hogy mindenütt elbírják-e az érdekeltek a közművek hatalmas költségeit. Mivel az utcanyitásokat túlnyomó részben a külvárosok kérik, számolni kell azzal, hogy a közműveket csak abban a minőségben és mértékben lehet rájuk róni, amint azt teherbíró képességük megengedi. A városszabályozási terv fogja megmondani, hogy a kertes, földes, vagy udvaros, mezőgazdasági városrészek nem kérhetnek olyan költséges útburkolatot, mint a sűrű lakosságú belső városrészek. Tisztában kell lenni avval is, hogy ajándékba semmiféle közművet nem lehet, kapni. Ellenszolgáltatás nélkül nincsen közmű, nincsen városszabályozás. 12 Városrészek születése: Nádorváros, Jancsifalu Az új városrendezési törvényt új építési szabályrendelet fogja követni. Egyik éppen olyan fontos lesz, mint a másik. A városrendezésről szóló törvény alig fogja siettetni az utcanyitások keresztülvitelének tempóját, az érdekeltek részéről nagyobb áldozatot követel, a város részéről pedig költségvetési lehetőséget ad. Az általános városrendezési terv még nem kész, a részletes még kevésbé. Bizonyos tehát az, hogy az utcanyitások abban a tempóban lehetségesek, amelyet a város költségvetése
megenged.” 

bottom of page